2012. december 24., hétfő

Skót tojás



Ebédcsatánk során ezt sütöttük ki :)
Hozzávalók:
60 dkg darált pulyka
6 főtt tojás
1 nyers tojás
1 gerezd fokhagyma
só, bors, petrezselyem zöldje
2 db apróra vagdalt vöröshagyma
fél pohárnyi őrölt mandula


A nyers tojást sóval és borssal felverjük - a sót nem szabad sajnálni!
A darált húst összekeverjük a sóval és borssal - itt se sajnáljuk a sót, petrezselyemmel. A főtt tojásokat először a felvert tojásba mártjuk, majd megforgatjuk az őrölt mandulában, utána pedig óvatosan a darált húsba tekerjük: egy maréknyi húst kiveszünk a tálból, egy olajozott felületre kisímitjuk és a tojást a közepére tesszük majd szépen beborítjuk vele a tojásokat. Ki lehet sütni így natúrban is, de meg lehet forgatni a nyers tojásban majd a mandulában és úgy kisütni. Sütéskor folyamatosan forgatni kell őket, hogy egyenletesen süljenek és piruljanak.
Paradicsommártással és párolt gombával tálaltuk.

Kolbászos-tojásos muffin reggelire

Karácsonyi reggeli, ebéd és vacsoracsatát szerveztünk családon belül, én Sacival vagyok egy csapatban. Ezt a muffint készítettük reggelire. Nem akartam túl sok reggelit készíteni, úgyhogy a 12-es muffinformában csak 8-at használtunk ki és a lent leírt hozzávalók is ehhez a mennyiségez vannak kimérve.

Hozzávalók:
6 tojás
16 szelet kolbász (én gyulait használtam)
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1 nagy paradicsom apró kockákra vagdosva

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a muffinformákat pedig kikenjük vajjal. A felszeletelt kolbászokat még félbe vágjuk, úgy jobban elkeverednek majd a formában, majd kevés olajon pirítjuk, amíg egységes színt kapnak.
A tojásokat egy tányérban felverjük, hozzáadjuk a fokhagymát, sót, borsot. Jól elkeverjük.
Minden egyes muffinformába belekanalazunk 2 kanálnyi felvert tojás, beleteszünk szelet kolbászt, vagyis 4 felet, erre jön az apróra vagdalt paradicsom, majd beborítjuk őket egyenletesen elosztva a maradék felvert tojást. 
Az előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a tojás meg nem sül. Apróra vágott újhagymával tálaljuk. 
Mindenkinek nagyon ízlett! Kilenc pontot kaptunk az ételkritikusainktól, mert szerintük kevés volt a mennyiség!!! :)



2012. december 22., szombat

Fahéjas cukorba forgatott cookie



Hozzávalók:
3 csésze őrölt mandula
2 evőkanál őrölt kókusz
2 tojás
1/2 csésze kókuszolaj vagy vaj
2 evőkanál méz
1 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék
csipetnyi só
késhegynyi szódabikarbóna

Hempergetéshez:
xilit
fahéj

A kókuszolajat vagy vajat mikróban alacsony fokozaton olvasszuk fel. A hozzávalókat alaposan keverjük össze, adjuk hozzá a kókuszolajat is, majd a tésztából formázzunk golyókat és azokat hempergessük meg a fahéjas cukorban s egy kicsit meglapítva tegyük bele a sütőpapírral kibélelt tepsibe.
30 percet pihentessük hidegen, majd 180 fokra melegített sütőben süssük 8-9 percig. Nekem ismét sikerült az első adagot bennfelejteni a sütőben...
Gabesz nem szereti a száraz sütiket, de ezt még ő is agyon dícsérte!!! Na, jó, nem a süti kinézetéről áradozott, hanem az ízéről... :):):)

Gesztenyepüré tejszínhabbal



Hozzávalók:

Tejszínhez
2 doboz 200 ml-s kókusztejszín
2 evőkanál xilit
Gesztenyemassza
1 csomag natúr gesztenyemassza
3-4 kanál xilit
2 evőkanál rum
1/2 kiskanál fahéj
1 evőkanál kókusztejszín

A gesztenyemassza hozzávalóit összekeverjük, amennyiben nagyon száraz tegyünk hozzá egy kanál kókusztejszínt és adagoljuk tálkákba.
A tejszínhabhoz összekeverjük a kókusztejszínt és a cukrot, majd jó sokáig magas fokozaton keverjük mixerrel, amíg keménnyé válik a hab.



Gesztenyegolyó csokiöntettel



Tegnap este vacsi után mindannyian valami édesre vágytunk s mivel volt gesztenyém és valami gyors, sütésmentes folyamatra vágytam, ezeket a golyócskákat készítettem.

Hozzávalók:
1 csomag natúr gesztenyemassza
2 evőkanál rum
3-4 kanál xilit
fahéj
2 kanál kókusztejszín

Öntethez:
1/2 tábla cukormentes csokoládé
víz


Összekeverjük a hozzávalókat, s mielőtt gombócokat formálnánk kóstoljuk meg elég édesnek találjuk e őket. Amikor készek a gombócok, közepes hőfokon néhány kanál vízben felolvasztjuk a csokoládét és még melegen, folyékony állapotban ráöntjük a gombócokra. 


2012. december 20., csütörtök

Paradicsommártás a chicken nuggets-hez



Minthogy sültkrumplit nem adhattam köretként, főztem egy paradicsommártást, mert magában azért száraz étel a nuggets.

Hozzávalók:
2 nagyobb paradicsom felkockázva
1 pohár paradicsomlé vagy cukormentes ketchup
1 evőkanál vörösborecet
4 gerezd fokhagyma
1 nagy vöröshagyma apró kockákra vagdosva
1 evőkanál xilit (nyírfacukor)
kókuszolaj vagy vaj
1 kiskanál csemege pirospaprika
1 kiskanál mustár
só, bors

A kókuszolajat vagy vajat megmelegítettem egy fazékban, majd beleöntöttem a paradicsomlevet, hozzáadtam a felkockázott hagymát és paradicsomot, zúzott fokhagymát, ecetet és az összes fűszert, hozzávalót és alacsony hőfokon rotyogtassuk, amíg be nem sűrűsödik. Én a végén még egy kis xilitet adtam hozzá, mert én a paradicsommártásokat édeskésen szeretem. 
Gábor evett még hozzá édesítőszerrel készült, káposztával töltött savanyú paprikát (Metro-ban lehet kapni).

Chicken nuggets



Nagyon szerettem volna a lánykáim kedvében járni és valami olyan paleo kaját készíteni, ami őket is lenyűgözi. Volt egy zacskónyi kockákra vagdosott pulykamell itthon, s azt használtam fel:

Hozzávalók:
kb. 50 dkg kockára vagdosott pulykamell
3 pohár őrölt mandula
3 pohár kókuszreszelék - ezt nem kell őrölni
3 tojás
kókuszolaj, ha nincs, akkor sima vaj
só, bors

A tojást sóval és borssal egy mélytányérban felverjük, egy másik tányérban pedig összekeverjük az őrölt mandulát, kókuszreszeléket, sót és borsot. A húskockákat először a tojásba mártjuk, majd meghempergetjük a száraz keverékünkben. Először finomkodtam egy sort, és szinte egyesével haladtam, majd amikor már megelégeltem a csigatempót, belemarkoltam a húsba, majd a tojásba mártottam a tenyérnyi húst és végül a másik tányérban két kézzel megforgattam a húsokat. Felgyorsult a tempóm!
Két nappal ezelőtt megvettem az első csomag kókuszolajam, most abban sütöttem, de mivel magában a panírban is volt kókusz, nem éreztem ki extra különös ízt. 
Ízlett mindenkinek! Gábor szerint azok a falatkák a finomabbak, amiket kisebb darabra vágtam és jobban átsült. A nagyobb darab nem tudott olyan ropogósra sülni. 

2012. december 19., szerda

Duplán csokis süti




Az elmúlt egy hétben szinte minden nap sütöttem valamit, de másnap délutánra már semmi sem maradt... Két aktívan sportoló gyereknek a sok is kevés desszertből... Ma is egy újat próbáltam ki, hihetetlenül finom és ebből sem marad holnap délutánra :)
Kinézetre ugyan nem a legszebb, de annál finomabb. Kicsit olyan, mint a Chokito "Ronda, de finom"!

Hozzávalók:
20 szem datolya
víz
4 tojás
2/3 csésze kókuszolaj (ha nincs, jó a sima vaj is)
2 evőkanál xilit vagy méz
2 kiskanál vanília esszencia
1 pohár őrölt mandula
1/2 pohár cukormentes kakaó
4 evőkanál őrölt kókusz
késhegynyi szódabikarbóna
késhegynyi sütőpor
csipetnyi só
1 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék (ha nincs, akkor 1/3 kiskanál fahéj,1/3 kiskanál gyömbér,1/3 kiskanál őrölt szegfűszeg)
2/3 pohár apróra vagdosott cukormentes csokoládé


A datolyát kimogazzuk, majd felöntjük félig vízzel és maximum fokozaton egy percig főzzük. Miután kivettük, villával egy kicsit szétnyomkodjuk és hozzáadjuk a cukrot vagy a mézet. Ezt a datolyás masszát beletesszük  a turmixgépünkbe, hozzáadjuk a vajat, a 4 tojást és a vaníliát, majd addig turmixoljuk, amíg krémes állagú nem lesz.
A száraz alapanyagokat - mandulát, kókuszt, kakaót és a fűszereket összekeverjük, majd erre ráöntjük a turmixos masszánkat és alaposan összekeverjük. A tészta se nem kemény, se nem folyós, pont a kettő közötti ragacs, amit a sütőpapírra kanállal lehet kiadagolni. Én sajnos a szódabikarbónát is és a sütőport is sikeresen kifelejtettem, így az én sütijeim méretben nem nőttek, de ha te beleteszed a sütőport, akkor hagyj egy kis helyet a sütik között a tepsiben, hogy ne süljenek egybe.
Mindössze 8-10 percig kell a 160 fokra felmelegített sütőben hagyni. Engem megzavart a süti barna színe, és csak vártam, vártam, így az első adagom egy picit túlsült, viszont a második tepsinél már nagyon figyeltem az órát!!! Mit mondjak, a kevésbé sült lett a nyerő, a többit meg majd eleszegetem én...





Baconos gomba


Ez a recept ugyan szerepel az egyik bejegyzésben, de ott csupán mellékesen, valahol az iromány alján jut neki szerep... S mivel rövid időn belül másodszor készítettem el, gondoltam szerepeljen önállóan... Eddig Sacikám nem szerette a gombát, de ez a változat megkedveltette vele!




Legutóbb tettem a falatkák alá sütőpapírt - egyszerűbb is volt a mosogatás, de most valahogy elfelejtettem és direktbe tettem bele a tepsibe. Fél doboz gombám maradt itthon, mindegyiket szépen egyenként beletekertem egy szelet baconba, egymás mellé tettem őket és addig sütöttem, amíg a szalonna meg nem sült.
Két perc alatt eltüntettük!



Baconos rántotta


A rakott zöldségből előző napról bőven maradt még mára ebédre, de húsféle nem volt, nekem meg időm sem nagyon főzőcskézni, így a maradék baconből és négy tojásból készítettem egy finomságot.


12 szelet bacon
4 tojás
parmezán
bors

A baconnel egyenként kibéleltem minden muffin mélyedést, majd egy tányérban felvertem a négy tojást, tettem bele parmezánt - nem túl sokat, mert a szalonna is sós és a parmezán is, borsot szórtam bele és ezzel a folyékony parmezános tojással megtöltöttem a szalonnák belsejét. Nem jó teljesen feltölteni a mélyedést, mert süléskor a tojás duzzadni kezd és még így is kiemelkedett, hogy csak félig töltöttem meg a formákat.





Akkor vettem ki, amikor már látszott, hogy a tojás megsült, a szalonna széle meg szépen sercegett. :) Nagyon finom!











Rakott zöldség







Nem sok minden találtam itthon a hűtőszekrényben, de mivel zöldségből volt többféle is, rakottzöldséget készítettem, aminek a tetejére a tejföl és sajt helyett karfiol pürét öntöttem.


Hozzávalók:
1 hagyma
2 nagyobb sárgarépa
4 gerezd fokhagyma
kb. 8 darab gomba
1/2 karalábé
1/2 zellergumó 
2-3 kanál paradicsomsűrítmény
1/3 pohár vörösbor
só, bors
oregánó




A zöldségeket a hagymával együtt vajban és egy kevés olívaolajban feltettem párolni, de a gombát és a fokhagymát egy kicsit később adtam hozzá. 4-5 percig közepes lángon pároltam, majd hozzáöntöttem a vörösbort. Belekevertem a paradicsomot és fűszereztem. Addig főztem, amíg a lé nagyrésze elpárolgott. Ekkor egy kivajazott üvegedénybe tettem az egész keveréket. Erre öntöttem a parmezános karfiol pürét:


Hozzávalók:
1 fej karfiol
4 kanál vaj
1/2 pohár parmezán sajt
1/2 gouda
só, bors, szerecsendió
Feltesszük a karfiolt főni, majd miután megpuhul, a turmixba áttesszük. Belerakjuk a vajat, a fűszereket és a sajtokat. A karfiol főzőlevéből én két-három merőkanálnyit hozzáadtam a turmixban lévőkhöz, mert szárazon nem vinné a gépem. S egyébként a püré sűrűsége éppen attól függ, hogy mennyi levet adunk hozzá. Mindenkinek ízlett, bár a lányok elsőre fanyalogtak, amikor megtudták, hogy ez 'modern' krumplipüré ":)

2012. december 18., kedd

Almás piskóta





Hozzávalók 
7-8 ek púpozott őrölt mandula
3 ek nyírfacukor
5 db tojás
csipet só
1/2 tk vanília
1/2 tk rumaroma v. rum
3 maroknyi durvára lereszelt alma
1 tk őrölt fahéj
késhegynyi szódabikarbóna



Elkészítés
1. A tojást felverjük a cukorral, a vanília és rum esszenciával, az őrölt fahéjjal, amíg kicsit habosabb, krémesebb nem lesz.
2. Aztán hozzáadjuk a szódabikarbónát és az őrölt mandulát, jól elkeverjük.
3. Beletesszük az almát, így az összes alapanyagot jól elkeverjük, és kivajazott kisebb tepsibe helyezzük. Kicsit folyékonyabb lesz, mint a megszokott piskóta tészta. Előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük, a sütési idő a sütőtől is függ. Vigyázat, a teteje esetleg hamarabb barnulhat, ezért a sütés vége felé tehetünk rá sütőpapírt, és akkor nem ég oda a teteje.
4. Amikor kivesszük a sütőből, hagyjuk teljesen kihűlni, majd szeleteljük.

Csokis-mandulás cookie







hozzávalók
125 g puha vaj
125 g xilit
1 tojás
1 tk vanília aroma
rum
110 g zabpehely
120 g mandula
40 g őrölt mogyoró
0,5 tk sütőpor
150 g étcsokoládé

elkészítés
1. A csokit fél centis darabkákra vágjuk.
2. A vajat a cukorral habosra keverjük.
3. A hozzávalókat összekeverjük, és teáskanálnyi halmokat rakunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe - én a sütőpapírra is szoktam egy kis vajat tenni, nem szeretem ha a sütik a papírhoz ragadnak. A halmokat lelapítjuk a tenyerünkkel.
4. Előmelegített sütőben megsütjük a kekszeket.

Meggyes muffin









Hozzávalók:
7,5 dkg darált mandula
7,5 dkg darált dió vagy mogyoró
1 citrom reszelt héja 
2 tojás 
5 dkg vaj
10 dkg nyírfacukor (xilit)
csipet só
késhegynyi szódabikarbóna
Késhegynyi sütőpor
meggy
A xilitet a tojással és a vajjal alaposan összekeverjük, hozzáadjuk a többit és a kivajazott muffinformába kanalazzuk. A meggyet a sütőbe helyezés előtt tesszük a tészta tetejére, én muffinonként 3-4 meggyet szoktam tenni. Sacikám a sajátjába 9-et rakott és szétmállott, szétázott a muffinja.

Kókuszgolyó





Hozzávalók:
20 dkg darált mandula
20 dkg darált kókusz
rum ízlés szerint
1 kk fahéj
4 ek cukormentes kakaópor
4 ek xilit (nyírfacukor)
kevés narancslé, ami összefogja

Aszalt barackos mandulagolyó









Hozzávalók:
20 dkg őrölt mandula
20 dkg őrölt kókusz
4 csapott kanál kakaó
rum és vanília esszencia
5 evőkanál xilit
1 kiskanál fahéj
egy marék aszalt sárgabarck
egy marék apróra vagdalt dió
2 kanál cukormentes lekvár (nekem szilvás volt itthon)
víz
Mindent alaposan összekeverünk, majd golyókat formálunk és meghempergetjük kókuszban, vagy kakaóban vagy xilitben. Gabesznak ez a nagy kedvence!!!

Aszaltszilvás-diós piskóta





Hozzávalók:


8 tojás
8 kanál xilit
20 dkg darált dió
10 dkg aszalt szilva
1 tk fahéj
2 késhegynyi szódabikarbóna
1 csipet só
rum
Az aszalt szilvát rumba kell áztatni. Mivel kevés rum esszenciám volt, én vanília és rum esszencia keverékbe áztattam - ez is bruttttál jó volt.
A darált diót összekeverjüka fahéjjal és a szódabikarbónával.
A 8 tojás sárgáját 7 kanál xilittel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a dióhoz.
A fehérjéket egy csipet sóval és a maradék egy kanál xilittel kemény habbá verjük és óvatosan a diós masszához adagoljuk. Kivajazott tepsibe öntjük, és a rumba áztatott, majd lecsepegtett aszaltszilvát a tetejére szórjuk. Utólag sajnálom, hogy nem tettem bele több szilvát, elbírta volna a tészta, de először azt hittem szétázhat a szilvától. Gyerekeknek a rumos szilva miatt nem jött be, de a felnőtteknek nagyon! :)

Mézeskalács










Hozzávalók:
25 dkg méz (én 12.5 dkg mézből és 12.5 dkg xilitből csináltam, mert kevés mézem volt itthon)
1 tojás
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt szerecsendió
1 teáskanál őrölt szegfűszeg (nem volt szegfűszegem, így én 1/3 kiskanál gyömbért tettem bele)
50 dkg darált mandula

A mézet a tojással és a fűszerekkel alaposan kikeverjük, ehhez adjuk hozzá a darált mandulát, és jól összegyúrjuk. Ragacsos lesz és nehezen kezelhető, de sütőpapírra tettem megpróbáltam belőle hengertt formálni, feltekertem a sütőpapírt és jó hidegre tettem két három órára. Amikor állt és már megdermedt egy kicsit, akkor késsel szeleteket vágtam a hengerből, gombócot formáltam belőle és beletapsikoltam lapos pogácsa formára egy kivajazott tepsibe. 160 fokon kell sütni, amikor a szélein egy picit kezdett barnulni , én akkor vettem ki a sütőből. Xilites cukormázat készítettek a lánykáim hozzá, és bár megkötött és rajta maradt a minta, nem voltunk megelégedve a sima xilites máz kezelhetőségével. Így legközelebb a tojásfehérjés mázzal fogunk próbálkozni. Este megsütöttük, ma már nincs is belőle. Eddig ez a süti jött be nekik a legjobban!!!


Paleo tej és tejszín









1 csésze natúr kesudió
1 csésze víz

Egy éjszakára áztassuk be a kesudiót, úgy, hogy a víz ellepje. Másnap a kesudiót egy ugyanakkora csésze vízzel felöntve átturmixoljuk. Minél kevesebb vizet adunk hozzá annál sűrűbb lesz, így használhatjuk tejszín helyett. Minél több a víz, annál hígabb, akkor meg a sima tejet tudjuk vele helyettesíteni. Nem csak sütemények készítésénél használom, hanem főételeknél és leveseknél is tej és tejszín helyett. Át is lehet szűrni, mert akkor még a pici kesudiómorzsák sem lesznek benne és tényleg tejszerű a végeredmény. Nekem ahhoz már nem volt türelmem.

Első paleo palacsintánk





Hozzávalók
1 3/4 csésze őrölt mandula
2 tojás
csipetnyi só
vanília esszencia
fahéj
2/3 csésze víz
vaj a sütéshez
A két tojást habosra keverjük, hozzáadjuk a mandulát, a sót, az ízlés szerinti mennyiségű fahéjat és vaníliát. A vizet fokozatosan adagoljuk. Kicsit hígabbra hagytam a tésztát, és merőkanállal a kivajazott serpenyőbe öntöttem. Ha sűrűbbre hagytam a tésztát, akkor nem terült úgy szét a tészta, és vastagabb lett. Nekem az annyira nem jött be. Cukormentes lekvárral vagy fahéjas xilittel fogyasszuk!!!

Banán-golyó




Hozzávalók:

2 nagyon érett banán, ami senkinek sem kell a családban
100 g kókuszreszelék
100 g őrölt mandula
50 g aszalt áfonya (de lehet bármilyen más aszalvány, ami van otthon)
2 kanál xilit vagy méz
1 kanál cukormentes kakaó
kakaó a hempergetéshez

Villával összetörjük a banánt, hozzáadjuk a xilitet és a kakaót, majd az őrölt mandulát, kókuszt és az aszalt gyümölcsöt. Alaposan átkeverjük, majd gombócokat formálunk belőle. Én néhány gombóc közepébe egy szem fagyasztott málnát, meggyet is tettem. Annyira nem dobta fel az ízét, de érdekes friss gyümölcsre harapni egy ilyen golyó közepén. Kakaóba hempergettem meg, de lehet kókuszba vagy akár xilitbe is.
12 méretes darab lett ebből a mennyiségből, csak mire a fotózásra került a sor, megettem hármat...

Csokis-gesztenyés muffin






Hozzávalók
16 dkg őrölt mandula
1 csomag natúr, cukormentes gesztenyemassza
4 tojás
4 dkg apróra vágott aszalt sárgabarck
4 dkg rumba áztatott aszalt áfonya
1 kanál xilit vagy méz
A csokiöntethez
4 dkg vaj
4 dkg cukrozatlan kakaópor
3 kanál xilit
ízlés szerinti mennyiségű vanília aroma

A tojást kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a mandulát, a gesztenyemasszát, a szárított gyümölcsöt, xilitet és végül pedig a felvert tojásfehérjét.175 fokon érdemes sütni, kb 30-40 percig, épp hogy egy picit rózsaszínesedjenek a teteje, vagy a széle. Ha kisült, megvárjuk, amíg egy kicsit kihűl, majd elkészítjük az öntetet. Felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a kakaóport és a xilitet, majd a vanília aromát és csomómentesre keverjük. Ráöntjük a muffinokra és már kész is!!!

Málnás-gesztenyés muffin







Hozzávalók 
16 dkg őrölt mandula
1 csomag Natúr, cukormentes gesztenyemassza
3 kanál méz vagy xilit
4 tojás
málna
A tojást a xilittel jól kikeverjük, a tojásfehérjét felverjük, majd a tojássárgájához hozzáadjuk az őrölt mandulát, a lereszelt gesztenyemasszát, majd végül a tojásfehérjét. Kivajazott muffinformába adagoljuk, és 7-8 szem málnát mindegyikbe belenyomkodunk. Én csak a tetejére tettem négy szemet, az kevésnek bizonyult, és jó a tésztába belenyomkodni mélyebbre a gyümölcsöt. 175 fokon érdemes sütni, kb 30-40 percig, épp hogy egy picit rózsaszínesedjenek a teteje, vagy a széle.

Isteni paleo lekváros piskóta





Hozzávalók:

110 g őrölt zabpehely
30 g őrölt kesudió
60 g őrölt mogyoró
8 tojás
120 g xilit
cukormentes lekvár
Elkészítés:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A piskótához a tojásokat kéttéválasztjuk, a sárgáját felverjük 70 g xilittel, a fehérjét 50 g xilittel. A sárgájába belekeverünk egy kis felvert fehérjét, majd jönnek a darált magok és végül a többi fehérje. Óvatosan keverjük össze. Kivajazott tepsibe öntsük bele. Amikor kezd színe lenni és elválik az oldala a tepsi szélétől, készen is van. Fel is tekerhetjük roládként, de egymásra is tehetjük a kettőbevágott piskótát, közé lekvárt teszünk. Én az utóbbit tettem, mert a gyerekek türelmetlenek voltak :)

Zabpelyhes cookie





15 dkg őrölt zabpehely
10 dkg őrölt mandula 
1 kk cukrozatlan kakaó
13 dkg vaj
1 kk fahéj
12 dkg nyírfacukor (xilit)
csipet só
1 tojás
késhegynyi szódabikarbóna
Mindent összekevertem és kivajazott sütőlapon 170 fokon megsütöttem. Azt tapasztaltam, hogy akkor jó kivenni, amikor a széle egy kicsit kezd pirulni. Kihűlés után jó kiszedni a tepsiből, különben melegen széthullik.

Vaníliás kifli









Hozzávalók

3 db tojás
10 dkg vaj
4-5 kanál xilit
csipetnyi só
vanília esszencia
1 kiskanál fahéj
1/3 kiskanál gyömbér
1/3 kiskanál szerecsendió
35 dkg őrölt mandula
5 dkg őrölt kókusz
Elkészítés
A 3 egész tojást habosra kikeverjük a xilittel, fűszerekkel, rummal és csipetnyi sóval. Ebbe tesszük az őrölt mandulát és az őrölt kókuszt, valamint a puha vajat.
Kis gombócokat formálunk, majd görgetjük előre-hátra, kapunk egy kis hurkát s ebből csavarintjuk a kiflit. Kivajazott tepsibe helyezzük és 160 fokra előmelegített sütőbe helyezzük. Én akkor vettem ki, amikor már kezdett egy ici pici színt kapni. Korábban ki akartam venni, amikor még világos volt nagyon, de akkor a belseje nyers volt még. Amint kivettem a sütőböl, azonnal meghempergettem az őrölt xilitben és kész!!!
A lánykáink szerint jobb, mint a hagyományos!






Karfiol püré

Nagyon hiányzik a családnak a klasszikus krumplipüré, ami nagyon nem paleo, s így ki kellett találni valami alternatívát. Sorban próbálgatjuk ki a zöldségpüréket. Az első a karfiol püré:

Hozzávalók:

1 fej karfiol
4 kanál vaj
1/2 pohár parmezán sajt
1/2 gouda
só, bors, szerecsendió



Feltesszük a karfiolt főni, majd miután megpuhul, a turmixba áttesszük. Belerakjuk a vajat, a fűszereket és a sajtokat. A karfiol főzőlevéből én két-három merőkanálnyit hozzáadtam a turmixban lévőkhöz, mert szárazon nem vinné a gépem. S egyébként a püré sűrűsége éppen attól függ, hogy mennyi levet adunk hozzá. Mindenkinek ízlett, bár a lányok elsőre fanyalogtak, amikor megtudták, hogy ez 'modern' krumplipüré ":)

Rántott hús paradicsomszósszal





Tegnap este a család megszavazta a rántott húst, de mivel az hagyományos formában nem fér bele a paleo életmódba, gyorsan ki kellett helyette valamit találnom. Végignéztem mi minden van a kamrában, és a következőt tudtam összehozni:

Hozzávalók a rántott húshoz:
1 kg pulyka
3 tojás
1 csésze őrölt mandula
1 csésze reszelt parmezán

bors



A sütőt 230 fokra előmelegítjük. A tojásokat egy mély tányérban felverjük, teszünk bele sót, egy másik tányérban pedig összekeverjük az őrölt mandulát a parmezánnal és a borssal. Ebbe a száraz keverékbe én már nem tettem sót, mert a parmezánban lévő só szerintem bőségesen elég. A vékony hússzeleteket először a tojásba mártjuk, majd utána a mandulás keverékbe, utána pedig egy kivajazott tepsibe helyezzük, s amikor az összessel elkészültünk, akkor minden hús tetejére tettem még egy-két darabka vajat, mert nem terveztem sütés közben forgatni a húst. Akkor vettem ki, amikor arany színe lett.

Paradicsomszósz

Hozzávalók:
8 db paradicsom
1 hagyma
erős zöldpaprika - ha gyerekek is esznek, akkor sima tv paprika
4 gerezd fokhagyma
1/4 csésze olíva olaj
oregánó ízlés szerint
fél kiskanál só
bors
szárított zöldség - én vegetát tettem bele
bazsalikom ízlés szerint
1/2 csésze parmezán



A paradicsomokat kockákra vagdostam, egy teflon serpenyőbe tettem, rávagdostam a hagymát, paprikát és a fokhagymát, beleöntöttem az olívaolajat, majd megszórtam oregánóval, sóval és borssal. Közepes fokozaton főztem 30 percig, nagyjából addig amíg a paradicsom is jól átfőtt.

Ekkor beleöntöttem az egészet a turmixgépbe, még gyorsan hozzálöttyintettem a parmezánt,  jó alaposan összeturmixoltam. Visszaöntöttem a serpenyőbe, újraízesítettem, beletettem a bazsalikomot és már kész is volt!!!




Zöldséges pulyka gombával


Tegnap úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságot töltöttem a konyhában, de igazából nem. Csak nagyon álmosnak éreztem magam egész nap. Így a mai napra megfogadtam, hogy a konyha felé sem nézek, de aztán valahogy elkezdett járni az agyam, hogy "csak valami egyszerűt és gyorsat öszedobok". Az ebéd tényleg egyszerű lett, de mindössze negyven percem volt, hogy mindennel elkészüljek.

Hozzávalók a zöldséges pulykához:
70 dkg pulyka (lehet kevesebb is, de én most azt szerettem volna, hogy maradjon még egy étkezésre :))
3 nagy sárgarépa
2 gyökér
fél zellergumó, de ha kicsi a gumó, mehet bele egy egész is
két vöröshagyma
fél karalábé
két kanál majonéz

bors

A pulykakockákat mind egy serpenyőbe tettem, rávagdostam minden zöldséget, amit a hűtőben találtam, egy pohár vízzel felöntöttem, a tetejére tettem két kanál vajat, sót és borsot, leborítottam és közepes hőfokon hagytam főni.



 Mivel a párom azt szereti, ha a hús vajpuha, ezért én elég hosszú ideig főztem az egyvelegem, majd amikor jónak találtam a húst, levettem a tűzről. Igen ám, de nagyon sok volt még a lé, amit sajnáltam leönteni, de így meg túl híg volt, ezért a kaja 1/3-át, meg a serpenyőben lévő levet beleöntöttem egy turmix gépbe, hozzáadtam két kanál majonézt és jól összemixeltem. Visszaöntöttem a serpenyőben lévő maradék zöldséges pulykára, ismét ízesítettem és már készen is lett.

Szalonnás gomba:
10  fej gomba
10 szelet bacon szalonna




Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, a gombákat beletekertem a szalonnába, egymás mellé tettem a papírra és 200 fokon addig sütöttem, amíg a szalonna megpirult.

És a végeredmény: