2013. szeptember 27., péntek

Francia tojásleves






Valahogy a nyár folyamán nemigen készítettem leves, de most úgy határoztam, naponta készítek valamilyet, természetesen krémleves formájában, mert akkor a bennelévőket nem látják a lányok, és jóízűen megeszik :):):)

Hozzávalók:

  • 30 dkg sárgarépa - kb. 6-8 darab
  • 6 db főtt tojás
  • 1 fej vöröshagyma
  • vegeta vagy vega mix
  • 2 kiskanál mustár
  • fél citrom leve
  • 1 evőkanál őrölt zabpehely
  • 2 evőkanál vaj
  • 2-3 dl kókusztejszín
  • őrölt bors
 A sárgarépát apróra szeljük, felkockázzuk a hagymát, a tojást megpucoljuk és szintén apróra daraboljuk. 
A vajat egy fazékban megolvasztjuk, félrehúzzuk a tűzhelyről, hozzákeverjük az őrölt zabpelyhet és azonnal felöntjük kb. 1 liter vízzel. Mindjárt beletesszük a vegetát, a répát, tojást, hagymát, mustárt, citromlevet és a borsot, felforraljuk, majd alacsonyabb hőfokon addig főzzük, amíg a sárgarépa is megfől.
Ezután turmixgépben simára keverjük és az edénybe visszaöntve hozzáadjuk a tejszínt is, ismét rottyantunk rajta egyet, ellenőrizzük a fűszerezést és már kész is.
Reszelt sajttal ettük. Mennyei!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése